Apa-Baba kapcsolat erősítésének módja

Apa-Baba kapcsolat erősítésének módja

Anya-Baba kapcsolat eredendő természetessége vitathatatlan

Az Apa-Baba kapcsolat kialakulása egészen más szinteken zajlik és időben el is tolódhat….

Ha a kisbaba- anya kapcsolatát említem, milyen kép ugrik be elsőként Nektek?
Várandós, illetve szoptató édesanya, igaz?
Anya és a baba között természetesnek érezhetjük rögtön a szoros kapcsolat kialakulását már fogantatás után.
Hiszen az édesanya a szíve alatt hordja a gyermekét és majd az emlőjéből tudja táplálni, vagyis a testi kontaktus azonnali.

Az édesapák hozzáállása a kisdedhez teljesen különböző lehet

Az édesapáknak ez természetüknél fogva nem adatott meg, DE ők is érezhetik ezt a nagyon szoros kezdeti kapcsolatot, csak más módon. 

Általában szenzitívebb édesapák azonnal ráéreznek arra, hogy hogyan kapcsolódjanak a magzattal is. Énekelnek neki, simogatják a kismama hasát és beszélgetést kezdeményeznek a csöppjükkel. Míg más édesapáknak ez idegen lehet elsőre.

Férfi-Női szerepek a szülővé válással változhatnak

Védőnői hivatásom tapasztalatait megélve fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy szem előtt kell tartania egy párnak, hogy ők a FÉRFI és a NŐ, nemcsak szülők. Ez az egyik alapja annak, hogy a babák mindkét szülővel tudjanak kapcsolódni.

Attól még, hogy anyává és apává vált 2 ember, a nő és a férfi szerepeknek is meg kellene maradnia, – az intimitással egyetemben-.

Ha ezt meg tudja tartani egy pár, akkor tud igazán lelkileg és fizikális szinten is egyensúlyt teremteni a gyermeknek. (Tökéletes egyensúly persze nincs, de ha már törekszünk rá, sőt, ha felismerjük, hogy a mérleg kicsit arrébb dőlt, már azzal is segíthetünk önmagunknak-, parkapcsolatunknak és a gyermekünknek is.)

Azaz a kapcsolatok ápolását szem előtt tartva minőségi időt kellene adniuk a szülőknek önmaguknak külön- külön, kettesben is és persze a gyerekekkel is.

A gyermekednek ugyanannyira szüksége van az apai mintára és kapcsolatra, mint az anyaira.

Az apai minta alatt a szoros apa-baba kapcsolatot értem. A minőségi idő az apával már születéstől fogva fontos lehet a gyermek számára. Az érzelmi biztonságot ugyanis az apa jelenléte is biztosítja a kisdednek.

Milyen kapcsolódási lehetősége van egy apának?

Egy apa másként kapcsolódik a gyermekkel. Sokszor játékosabb módon és elképesztően más kreativitással, mint egy édesanya. Ez főleg 1 éves kisgyermekkor utánra tevődik általában. Jó, ha az apuka is viszi a gyermeket sétálni, vagy ringatja, mesél neki mondókákat. Sőt a babamasszázs egy kifejezetten jó lehetőség lehet arra, hogy az édesapa osztatlan figyelmet nyújthasson a csöppségének. Ez egy intimebb belső mély kapcsolat kialakításának az alapja is lehet. A babamasszázs segítségével egy édesapa rá tud hangolódni a baba igényeire, finomságára és érzékenységére.

Eltérő perspektívák a szülői szemmel

Az anya szerepe főleg a gondoskodás, az érzelmi biztonság megteremtése a gyermeke számára.

Az apa pedig az, aki úgymond megmutatja a világot, “kiszakítja” a gyermeket a komfortzónájából, másként játszik és birkózik vele.

Mindkét szerep más és más hatással van a gyermekre és akkor tud igazán kiegyensúlyozottan fejlődni, ha mindkét szülő nagyjából egyformán kiveszi a részét a gondozásból és a maga módján játszik, kommunikál a fejlődésben lévő gyermekkel.

A kisfiú életében a fő példakép, akivé válni szeretne az az apa. A kislánynak pedig az első “szerelem”, vagyis az első férfi minta, akihez kötődik az édesapa. 

Mit nyújthat a babamasszázs, ha kapcsolódásról van szó?

A babamasszázs elősegíti a szülő- gyermek közti kötődés erősödését, belső összehangolódását.

Ilyen közös élménnyel napról napra jobban megtanulhatod kedves Édesapa megérteni a gyermeked jelzéseit, ha nincs olyan érzékelésed, mint az édesanyának van.

A kezdetekben babád nem tudja elmondani, amit szeretne, hisz csak sírással jelez, ha valami nem tetszik neki és mosollyal, ha igen. A kettő között is számos jelzése van egy csecsemőnek, amit az apukák is el tudnak sajátítani, ha ők masszírozzák gyermeküket.

Ha időt szentelsz neki, érteni fogod, melyik sírás mit jelent és annak megfelelően tudsz reagálni a kisded igényeire. A babamasszázs elején engedélyt kérünk a babától mindenre és figyeljük, hogy mit válaszol.

Hiába hangzik furcsán, ha bele gondolsz, attól, hogy másnak kedve van egy jó programhoz, nem biztos, hogy neked is jól esne. Különböző érzékenységgel születnek a gyermekek. A határokat meg kell figyelnünk és alkalmazkodnunk kell hozzá.

Ha engedélykéréskor sír a babád, vagy elfordul tőled, jelezvén, hogy nem szeretne most masszázst, akkor tartsuk tiszteletben. Ilyen esetben később újra próbáljuk, hátha megjön a kedve. Ha viszont rád mosolyog, vagy ellazultnak látod őt, azt jelzi, hogy kezdődhet a masszázs! 

Kedves Édesapa kedvet kaptál a babád masszázsához? Itt olvashatsz bővebben a hatásairól.

Ha nem vagy tag, akkor csatlakozhatsz az Anyák és Apák országos közössége FB csoporthoz, mely Magyarország mindkét szülőt szívesen fogadó közössége. Tudunk itt együtt gondolkodni, komoly és humoros témát egyaránt felvetni. Minket mindkét oldal érdekel őszintén, tabuk nélkül.

A cikket lektorálta Nagy Fruzsina.

Vélemény, hozzászólás?